„Varázslás: (bájolás, bűvölés, bűbájolás stb.), a javasok, kuruzslók, bűbájosok és varázslók foglalkozása, minőkről már a Budai és a Turóczi-féle krónika is emlékszik, név szerint is említvén egy Rasdi nevű ilyen pogány varázslónőt, mint a Vatha lázadása egyik részesét, kinek neve helyett azonban Bonfininál a párhuzamos és alighanem szintén régibb krónikából kiírt helyen a Varasolo szó olvasható. Nem lehetetlen tehát, hogy mint már Ipolyi is sejti (Magyar mythologia 89.), a Rasdi név csak a varasolo helytelen olvasásból származik és így e legrégibb varázslónőnk nevéről legalább le kell mondanunk. Bűbájoló boszorkányokról különben a XV. és XVI. sz. nyelvemlékei mind sűrűbben szólnak s nevük legtöbbször a bűvös-bávos, néző, ördöngős, jövendőmondó s egy helyütt (Károli Bibliafordítása, II., 156.) a «forgástudó» szóval rokonértelmű. A varasló alak régebben a wrazsló, vrazslo (és így a varásol, a wrassol, a varásos, a warasus) alakokkal váltakozik, melyek közül a két mássalhangzóval kezdődők a szó idegen (valószínűleg szláv) eredete mellett látszanak tanúskodni, ami a rokonértelmű bájolásról kétségtelen. Ebből azonban korántsem következik, hogy maga a varázsló ne lehetne saját ősi nemzeti tulajdonunk, habár mai nevei közül több idegen eredetre vall. Az ősi magyar varázsló bizonyára a velünk rokon népekével egy csapáson járt, tehát a samanizmus körében mozgott, amint ezt annak még ma is élő népbabonáinkban kimutatható számos nyoma is igazolja. /.../ Törvénykönyvünk (1879. XL. t.-c. 79. §) a varázslást mint kihágást tiltja és bünteti.”